A hős szánhúzók: Togo és Balto története
Az 1925-ös szérumfutás legendás kutyájáról, Baltóról bizonyára sokan hallottak. Togóról azonban kevésbé, pedig több mint négyszáz kilométert tett meg fogatával az alaszkai hidegben annak érdekében, hogy a diftéria elleni szérummal emberi életeket mentsen
A szánhúzó kutyák élete csodálatra méltó. Nem csak állóképességük, intelligenciájuk kimagasló, de a zord, olykor -40 fokos időjárás viszontagságait is kibírják. Eközben pedig egy szánt húznak maguk után, hosszú kilométereken keresztül. Ez a teljesítmény még inkább lenyűgöző, amikor ezzel sokak életét mentik meg.

Az 1925-ös szérumváltóban 20 kutyaszán vett részt. Ezek közül 19 fogat átlagosan 50 km utat teljesített fejenként, de volt 1 csapat amelyik 425 km tett meg.
Togo története
Togo 1913-ban született, neve kiskutyát jelent. Felmenője egy tehetséges szánhúzó kutya volt.m, azonban Togót nem tartották kifejezetten alkalmasnak erre a célra. Kisebb volt a többieknél, felnőtt korára is csak a 22 kg-ot érte el. Kölyökkorában sokat betegeskedett, gyakran szorult gazdája, a norvég Leonhard Seppala feleségének ápolására. Ennek ellenére igazi csibész természettel áldotta meg a sors. Gyakran rosszalkodott, ami miatt nehezen kezelhetőnek is tartották. Ezért Seppala inkább házikedvencnek adta tovább hat hónapos korában, mert nem gondolta, hogy a szánhúzás neki való lenne.

Togo volt Leonhard Seppala csapatának vezető kutyája a szérumfutás leghosszabb és legveszélyesebb szakasza során Nome-ba 1925-ben.
Nem is tévedhetett volna ennél nagyobbat. Togo mindenáron bizonyítani akart egykori gazdájának, amire többször is remek alkalmat talált. Néhány hét után megelégelte a házikedvencek életét és megszökött új otthonából, útja egyenesen Seppala otthonához vezetett, ami jó néhány kilométerre volt a háztól. A férfi értékelte az elszántságot, és nem akarta többször továbbadni a kutyát. Azonban szánhúzónak még mindig nem találta alkalmasnak. Előfordult, hogy Togo kitört kenneljéből, amikor gazdája útnak indult fogatával.
Nyolc hónapos korában végre sikerült bizonyítania gazdájának. Észrevétlenül a fogat után eredt, és végig követte őket. Az éjszakát Seppala kabinja mellett töltötte, aki csak másnap reggel vette észre, hogy Togo is velük tartott. Sokszor elterelte a többi kutya figyelmét, amivel rengeteg bajt okozott. A férfi nem tudott mást tenni, mint befogni őt is a csapatba. Togo remekül teljesített.
A nap végére már a fogat elejére került. Első napján 120 km-t futott a szánnal, ami kezdő kutyához képest bámulatos és soha nem látott teljesítmény. Seppala született tehetségnek tekintette. Ezután folyamatosan gyakorolt vele és versenyeken is indította. Az évek során Togo lett gazdája legféltettebb kincse, elmondása szerint soha egy kutya sem ért fel hozzá
Balto története
Balto, a szibériai husky 1919-ben látta meg a napvilágot, Leonhard Seppala tenyészetében. Nem kifejezetten tartották tehetséges vezérkutyának, mert nem volt igazán gyors. Gazdája Gunnar Kaasen volt, aki nem is tette volna a szérumfutás utolsó szakaszának élére az ebet, ha tudja, mekkora vihar közeleg.

Balto szobor - New York City
Szérumfutás
1925 januárjában a nyugat-alaszkai Nome-ban kitört a diftéria, más néven torokgyík járvány. A betegség leginkább a gyermekeket veszélyeztette és rendkívül gyorsan terjedt. A város oltóanyagainak szavatossága viszont lejárt, így segítséget kértek. A zord időjárás miatt azonban azt sem repülőn, sem pedig hajón nem tudták volna eljuttatni Nome-ba. A járvány egyre jobban terjedt és már több kisgyermek is életét vesztette miatta. Próbáltak lejárt szavatosságú oltóanyagot használni, de nem vezetett eredményre. Az egyetlen megoldásnak az látszott, ha kutyaszánnal hozzák el a vakcinákat.
A szérumfutás
1925 januárjában a nyugat-alaszkai Nome városában kezdődő diftériajárvány jelei mutatkoztak.
Húsz hajtó és mintegy százötven kutya öt és fél nap alatt teljesítette a 1085 kilométeres távot.
A szérumfutás emlékére rendezik meg 1967 óta az Iditarod kutyaszánhajtó-versenyt, valamint 1997 óta a kutya- és motoros szánokkal az eredeti útvonalon zajló Serum Run 25 túrát.

A szérumfutás térképe
Összesen húsz fogat járult hozzá ahhoz, hogy a szérum elérjen a fertőzött városba, közben a betegek száma elérte a huszonhetet, a lejárt oltóanyag is elfogyott.
A közelgő vihar miatt a férfi úgy döntött, hogy lerövidíti az utat a befagyott tengeren keresztül. Ez igen veszélyes vállalkozás volt, mivel az bármikor beszakadhatott alattuk. De Seppala bízott kutyáiban, és Togo átvezette a szánt a repedező jégmezőről a biztonságos szárazföldre. Ekkor a hőmérséklet -40 fok volt, a szél pedig több mint száz km/h-val fújt. Három órával később a tenger jege be is szakadt. A szérum átkerült a váltó következő tagjához, Charlie Olsenhez, aki a következő hajtónak, Balto gazdájának adta azt át.
Ám az időjárás nekik sem kedvezett. Az idő sürgetett. A férfi nem készült ekkora viharra, ezért Balto volt a szán élén. A látási viszonyok olyan rosszak voltak, hogy Kaasen még a szánhoz legközelebbi kutyákat sem látta. Egy vad széllökés hirtelen felborította a szánt és a kutyákat is. Amíg próbálta felállítani és kibogozni a csapatot, rájött, hogy eltűnt a szérum. Puszta kézzel kezdett el ásni a hóban mindaddig, amíg meg nem találta. Kezei több helyen elfagytak.
A hatalmas siker
Másnap Balto sikeresen bevezette csapatát Nome városába. Az érkezést hatalmas ováció fogadta, mindenki csodálta az újdonsült hősöket. Rengeteg ember életét mentették meg ezzel a nem mindennapi teljesítménnyel, ami azóta is világrekord. A fogatok több mint ezer kilométeres távot teljesítettek 127 óra alatt. Togo és csapata ebből 420 km-t tett meg, ami a leghosszabb táv a résztvevők közül. A dicsőség azonban mégis Baltóé lett, mert ő vezette a szánt, ami célba ért. Togo 12 éves, Balto 6 éves volt, amikor a szérumfutás zajlott.
Utóélet
A szérumfutás után egy hollywoodi producer forgatott egy harminc perces filmet a nagy úton részt vett kutyákkal. Togót 16 éves korában el kellett altatni, mert betegsége miatt már mozogni sem tudott.
2019. december 20-án megjelent egy Walt Disney által forgatott film is, ami Togo történetét mutatja be. A hős kutyát egy Diesel nevű eb játszotta, aki Togo 14. generációs leszármazottja.

A híres Togo múzeumi kiállított példánya

A híres Togo múzeumi kiállított példánya